A keddi, magában vegyes érzelmeket hordozó első elődöntő után rögtön érkezik a második, ami talán több izgalmat is tartogat. Külön meglepetés volt Svájc kiesése, vagy csak az én ízlésemmel vannak problémák.

Ami miatt az Eurovízió évről évre nehezebben fogadható és szerethető, az pontosan az, ami az évek során a célja volt: a saját kultúra, zeneiség megmutatása. Alapvetően a saját kultúra a nyelvből fakad (néprajzkutatók fenik a késüket), márpedig ha angol szöveggel érkezik egy ország, elveszik az élmény az egészből. Kedden is kiemeltem a saját nyelveket, személy szerint bár fogalmam nincs, az örmény Drake miről énekelt, de sokkal jobban tetszett így, és az üzenet átjön így is, ha a dal jó. A pénz a másik kérdéses dolog, nyilván a turizmusát feldobja egy hétre az országnak, ami nem biztos, hogy visszahozza azt a pénzt, amit belepumpálnak. Másrészt a politika is erős befolyással bír, ez pedig pontosan azt az egyenlőségünnepet gátolja, ami miatt létrehozták az egészet.

Na de kritikát félre, hiszen a mai napon odacsap az AWS is, akik idén az üde színfoltot hivatottak erősíteni, ami a keddi mezőny alapján csont nélkül összejön. Plusz pacsi az MTVA-nak, amiért a felvezető műsorban bátran nyúltak metal számokhoz.

Anyaaa, kezdődiiik.

Norvégia kezd, az előzetes 50 másodpercben graffitiznek, és Aleksander, aki a 2009-es fesztivált meg is nyerte, ő képviseli ismét az országot, annak ellenére, hogy ő belarusz származású. A kabátja pontosan olyan, mint az enyém, a dal pedig. Hát. Mans Zelmerlöw és Petra pár évvel ezelőtti produkciója után elég koppintásgyanús, ennek ellenére fülbemászó. Közönséget tapsoltatni megy, a hegedű is előkerül. És Freddie szerint szintén hasonlít a Heroes-ra, szintén a már említett svéd kollégától, elég gyanús.

Románia két szőke nőt, meg a Jabbawockeezt hozta el, plusz két albán péknek öltözött vokalistát. Keleti szomszédaink is egy hallgatható dalt hoztak, a hangzás a Please Madame zenekarra hasonlít, de őket is csak az expert osztrákok ismerik, szóval nem bűn. A hangokat nem tartja magában a kisasszony, a zárás pedig egy Clean Bandit albumborítóhoz készült fotózásának megidézése. Jó volt.

Őket követik a szerbek, ahol Sanja Ilic bandája ad ki minden hangot magából. Sanja a billentyűs, kábé a szerb Presser Gábor, ha pontos hasonlatot keresünk. Anyanyelven énekelnek, ami miatt pirospont. A dal viszont lapos, kérdés, elég lesz-e a bejutáshoz a sok környező balkáni nemzet támogatása. A na-na-né dúdolások sem mentik meg sajnos. Rest in rip:( De ha 3 dalból kettő hallgatható lesz, én örülök a legjobban.

San Marino nyolcadik alkalommal érkezik, zsinórban harmadjára duettet delegál a kis ország, de az előző két alkalommal nem kerültek döntőbe. Az álmosságomnak tudom be, de egy 30 százalékos átfedéssel Bhad Babie köszön vissza az énekesnő arcán. Rap, és táncoló robotok hoznak kellemetlen kombinációt, bár ezzel a dallal az első, 2008-as szereplésükre jó győzelmi eséllyel indulnának. Amíg Christopher Lloyd-ot nem győzik meg, sok esélyük nem lesz.

Dán színekben jön a Rasmussen, vagy talán névelő nélkül. És ha már úgyis a kultúráról panaszkodtam, hát megkaptam, konkrétan táncoló vikingeket kaptunk. A dal szintén nem érdekes, gyorsan elkapcsolós, viszont ezektől az emberektől szívesen megnézném mondjuk, hogyan abszolválnak egy vérsast. Aelle királyé sem volt semmi, ők még lelkesebbek is, szóval, ha valaki tudja, juttassa el neki az üzenetet.

Oroszország a botrányok után idén újra itt van, és egyből bejelentkezett a politikai mellett a „Nick Vujcic-pontokért”. A hangja szép a kisasszonynak, talán egy ponton volt gyengécske, amit kiemelnék még talán, azok a vokalisták, hogy most az először nem belerondítanak a dalba a verseny során, hanem segítenek. Ugyanúgy, ahogy a táncosok is próbáltak hozzátenni valamennyit. A komplex előadás vége örömmámor. Freddie is kiemeli a vokalistákat, akkor mégis értek hozzá.

Moldova a tavalyi Sunstroke Projectet igyekszik túlszárnyalni, amely szerintem az Eurovízió egyik legmenőbb dala volt, és nem csak abban az évben. Idén pedig egy Parov Stelar vonalon utaznak, talán a briteknek a „Still in love with you” című dala volt hasonló 2015-ből. A musicalekhez szokott hangok viszont tényleg musicallé teszik az egészet, ami most rosszul jött ki. A végén pedig mindenkinek kijön a fogadott ikertestvére, szóval látványra 5-ös, dalra döntse el az olvasó.

Hollandiából Waylon a világ legunottabb szelfijével nyit az előzetes videóban, majd kiáll a színpadra, és az egyik legütősebb riffel vág arcon minket, és a felébresztés után a hangjával végig fenntartja a figyelmét a hallgatónak. A refrén nagyon jó, a táncot viszont semmi nem indokolja, főleg ha Hair táncot lejtesz egy ütős, hippiséghez kevés dalra.

Ausztrália minden évben emlékezetes dalokkal érkezett, már amióta szerepelnek. A tiszteletbeli Eurovíziós tagok Jessica Mauboyt küldték, aki összeveszett a stylisttal, és az utóbbi győzött, így egy rövid kiskosztümben énekel, és táncol, pontosan azzal a csípőrázással, mint ahogy tenném én 4 sör után egy Rúzsa Magdi számra, már persze csak ha az Iránytű albumról van. Az énekeltetés nem jött be ennél a közönségnél, vagy a hangosítás nem jött össze.

Grúzia etno-fúziós valamit hozott jazz elemekkel, jelentsen ez bármit is. A polifónia pedig nagyon nagyon szépen hat, főleg saját nyelven. A díszítés nincs túltolva, az elegancia megnyerő, és egyszerűen szépen szól az egész. Ha nem jutnak a döntőbe, nem egy ember lesz csalódott.

Gromee, és Lukas Meijer Lengyelországot képviseli, és hoznak egy az egyben egy Kygo-s picit Chainsmokerses dalt, ami az Eurovízión egyáltalán nem baj, sőt. A vokalisták segítenek. Kamera szempontjából a refrénnél Groomyt sokat mutatták, látszólag nem így volt betervezve, vagy ha igen, akkor minek. A dal szerethető, és az elengedhetetlen ó-zás passzol a dalhoz. A fejhangokat a vokálra kellett volna bízni. Soundon tíz kör spuri meg eki után elmenne.

Málta úgy ráment a vizuálra, mintha csak ezzel lehetne nyerni (khm… Heroes, ugye). A dal közhelyes pop, és már túlzottan ráizgultam az AWS-re. Más kérdés, hogy sokat nem lehet mondani azon túl, hogy a ledekre meg tűzre ráment a teljes máltai államháztartás.

Az AWS azt hiszem minden idők legmetálabb produkcióját hozta, és az idei torna leginkább fejleszakítós dalát. Örsön és a srácokon látszott, hogy a lelküket is kiénekelték. Vizuálisan nem rossz, nem is volt túltolva. Élvezték, látszott rajtuk végig, hogy szívből jön. Metálkedvelőként én megkönnyeztem, a szakértők majd az egekbe magasztalják, hogy aztán a hisztis fanyalgók ízekre szedjék a kommentszekcióban. Külön dicséret a srácoknak, hogy a vokált is remekül oldották meg  a szabályozás ellenére (max 6 ember a színpadon). Egyedül a közönségbeugrós jelenetet lehetett volna vagy más kameraállásból csinálni, akár úgy, hogy ne tűnjön olyan megcsináltnak. Ennyi kritika bőven kijár nekik, szóval őszinte Nagyfel nekik, meg amúgy is. Meghatva vagyok.

Felocsúdva nehezen, de Lettország szolgálatában máris érkezik Laura Rizzotto, aki a rizottóhoz egyáltalán nem passzoló ketchup színű ruhában énekel, és mellesleg nem rosszul. A kameramozgás ügyes, a szöveg pedig szintén legalább egy Jesse Rutherford szinten van, ha nem több. De még túlzottan remegek, szóval bocsánat a lettektől, gyakorolják a fejhangokat egy picit még, és ennyi.

A svéd Benjamin Ingrosso, akinek neve nem véletlen cseng ismerősen, hiszen unokatestvére, Sebastian Axwellel közösen alkotott formációjában több mint közismert. Klasszik szépfiús, Justin Timberlake-es, The Weeknd-es táncolós dalról van szó. Daft Punkos vokál, és túltolt leddel való játszás is mutatja, a svédek szeretik a közhelyes popot. Mint minden évben, minőségi popszennyet hoznak, kérdés mire lesz ez elég.

Montenegróból szintén anyanyelvű dallal készültek, az énekes pedig a Windows XP egyik alapértelmezett háttérképét viseli magán büszkén. A dal valahogy hasonlít am block Montenegró Eurovíziós szerepléséhez, mert majdnem minden évben hasonlókat kapunk tőlük, vagy csak én vagyok teljesen analfabéta ehhez. Viszont az ének, na az, rendben volt. Hazai ízek nálam beváltak.

A 2-szeres vokalista, aki nem mellesleg szlovén, Lea Sirk köszönni fog. Se. Basic balkán tudásommal rá kell döbbenni a vesszőhasználat fontosságára, a dal címe Hvala, ne. Ergo egy offenzív, szakítós dalt hallunk, anyanyelven, és nem mellesleg nagyon jó a dal. Az ütem, a mélynyomó helyszínen biztosan nagyot szólt. Külön pacsi az időzített közönségtapsoltatásért, pont 3 percre jött ki az egész, és a közönségmozgatás egy új fajtájával találkoztunk. Szétadós volt, na.

A 2016-os győztes Ukrajna Melovinnal érkezik. Aki fel is kel koporsójából, és megmutatja, hogy ő maga Tape-face idegesítő smink meg szikszalag nélkül. Falco – Rock me Amadeus klipbe illő öltözködés, méltó befejezése a mai körnek. Sokat nem lehet róla mondani, el volt énekelve, a szemünk is kapott bőven néznivalót, szóval korrekt volt.

Ez simán lehetett volna a döntő is. Mármint az első körben rettenet mód agresszívan kezeltem az előadókat, talán ma az izgalmak mellett a színvonal is magasabb volt. Az AWS messze magasan odatette a kis országot a térképre, de nem lenne fair őket is értékelni. Szóval itt a szubjektív TOP 5:

1.: A Szlovén flegma kisasszony

2.: A grúz etnófúziós kis csodák

3.: A lengyel Kygo és barátai

4.: A holland Bukowski-térítők

5.: Lett kisasszony, és a helyi Cameraman

Futott még: A román hölgy a pék Clean bandittel

Továbbment: Hollandia, Szerbia, MAGYARORSZÁG, Svédország, Szlovénia, Dánia, Norvégia, Ukrajna, Moldova, Ausztrália. 

Megint nincs ízlésem ezek szerint:(