Nos, az idei Eurovíziós dalfesztivál legalább annyi érzelmet hordozott magában, mint egy basic TLC-n futó sorozat, mégis millió dolgon fent tudtunk akadni, na meg persze kritizálni. Az élet szép, a másság szép, de valahogy egy elégikus tükröt ad vissza a világunkról, amit saját magunk hordozunk a tenyerünkön. Na de mielőtt átesnénk egy teljes Neighbourhood bibliográfiába, eljött az utójáték ideje. Azzal a szexpartnerrel, akit mikor felvittél a lakásra, tudtad, hogy nem kéne, de akkor már nincs visszaút. Így a tudomány oltárán dalról dalra kiveséztük az egészet, a végére pedig megkönnyebbülten vártuk, hogy jöjjön a stáblista. Gavallérok lévén mégsem azonnal pakoljuk ki a párunkat (nemtől független ugye), a kiskiflizésünk eredménye pedig ez az írás.

Ím hát a top-5, ami az idei Eurovízión megragadta a figyelmünket.

5. INDOKOLATLAN 2018-SÁG

Valamiért idén az emberek agyára ráment, hogy anélkül semmi esély a győzelemre, ha egyszerűen nem up-to-date a dal, ezen felbuzdulva az átlagoshoz képest is túl sok tömegszar dalt kaptunk. Cinekkel, afrobeattel, tompa 4/4-edekkel operál a csapatok fele. Ami nem lenne baj (de, baj), csak közben ne lenne ennyire túlértékelve pár poén/hivatkozás a maiságra, mert egyszerűen olyan szorongás tör ránk ettől a megfelelési kényszertől, mint tizenöt éves lányoknak a megvett Lovassy-bortól, mert tényleg ez most az övék, és ha a kis szektájuk  között nem osztják meg ezt az óriási high-life-birtoklásfeelinget (kirakják snapchatre), akkor semmi értelme az egésznek. Az eredménye a nagyon mainak lenni akarásnak pedig az, hogy korábbi trendekre ülünk fel, vagy pedig mára már kiégett táncolós dívákat kezdünk el majmolni. Ennek ékes példája Csehország, és Ciprus.

4. PONTOZÁS KÖZVETÍTÉSE

Egyszerűen nem értem,ha már ennyire szét van hypeolva, ha már szavazni KELL, miért az országonkénti x mennyiségű zsűri közös döntését lépegetik végig országonként, ahelyett, hogy tényleg megmutatnák, az adott ország kikre áldozott szavazatonként 200 forintot. Az időkorlát persze szűk, de nehezen hihető, hogy 2018-ban egy országon belül mondjuk 5 perc alatt ne tudjanak összesíteni ennyi szavazatot. Mindezek mellett egész egyszerűen a szavazás blokkosságáról, és politikai felhangjáról okosabb emberek írtak már.

3. A ZÚZDA

Kevés banda osztott meg így magyar embert, mint az AWS, nem mellesleg még a döntőbe is bekerült, ahol a szakma lenézettségéhez képest 93 ponttal a 21. helyen zárt, ami szerintem Örséket zavarja a legkevésbé, ők ugyanis simán instagramoztak az adás alatt, beadták a legmenőbb beállást, és arcon röhögték mindazt, amit pontosan ők képviseltek igazán az egész verseny alatt: a másságot. A döntő alatt látszott Örsön, picit már unja is, hogy folyton ugyanarra kell mennie, ugyanazokat a mozdulatokat végigcsinálni, de mindezek mellett szívvel-lélekkel végignyomták, és megmutatták: a másság azt jelenti, hogy más vagy, nem pedig mondod, hogy más vagy. 

2. CSIRKE CSIRKE CSIRKE

Az idei évben a győztes Netta tényleg messze mindent megtett annak érdekében, hogy nyerjen. Politikai helyzetből is különösen szerencsés ugye, mert mondjuk ugyanez a produkció egy magyar/lett/san marinoi előadásban top-10 körüli eredményt ért volna el. Aki még hosszában nem vágta fel az ereit, mielőtt utoljára tollak közé csapott volna kolléganőnk, rettenetes ordibálással köszönte meg mindazoknak, akik a másságot választották. Nos, alapvetően erre hangsúlyozni az egészet egyszerűen bullshit, mert az egész Eurovízió erről szól papíron, hogy minden ország más, és ezáltal saját magát vonultatja fel. Izraelnek voltak korábban is meredek húzásai (Golden Boy), de idén tényleg mindent bevetettek, így a végén kaptuk Nettát, aki két kör tojásleadás utáni hangeffekt után a "Look at me, i'm a beautiful creature" sorral kezdett, ami a pofátlan szájbarágás, és a nyálas dalokhoz képest is messze legmegbocsáthatatlanabb bűn. Nem is az extra-size modellek ellen, semmi ellen nem szólva, de egyszerűen elviselhetetlen, hogy trendpolitikát kell belevinni egy dalfesztiválba, feminizmust, meg minden jóságot, ahelyett, hogy mondjuk a másságot azzal képviseli, hogy nem basic afrobeatet rak a feneke alá. Mielőtt puzséri magasságokba emelkedünk, egy elégikus, beletörődő "áprilisnyolcas" felkiáltással adjuk át a trónt neki: Tessék, megszavaztátok. 

1. AZ EGYSZERŰSÉG ELFELEJTETT HATALMA

Az egyszerűség ma már a másság egyik alfajává vált, és most nem a primitív, buta egyszerűségről, hanem a manírmentes, egyenes, egyszerűségről beszélünk. Mivel ez egy szubjektív blog, ezért az első helyezett, amelyik a 4 nap alatt felszökkent kis szívünk első helyére, a litván Ieva volt, aki kiült a kis csillagtengere elé, és nem túltolva, semplice, piacevole átadta a gyengéd üzenetét, amely minden olyant tartalmazott, amire egy dalnak szüksége van. Egy előadóra, aki hitelesen tudja átadni az egész érzelemvilágot, egy hangra, ami a figyelmet megragadja, és arra a pici pluszra, ami mindenki esetében más és más. Nos, totális hitelesség megvan, hiszen nemrég házasodott a dal végén felbukkanó párjával, a Lana Del Rey érzést adó hang a figyelemért felelt, a pici plusz pedig az, hogy egyedül rajta látszott, mennyire élvezi az egészet. Az őszintén jött apró nevetések, az elcsukló hang, a litvánra váltás, ennek az összessége különböztette meg őt a többi előadótól. Ez a tizenkettedik helyre volt elég, ami nem rossz, de talán itt volt hiányérzetem. Másnak csak egy szimpla nyálas dal volt, szerintem egy üde színfolt ebben a túlmindenezett fostengerben. 

Hát itt az idő eltenni legalább egy évre ezt a leányzót, akit végre kikísérhetünk az ajtóhoz, és halk bazmegelés mellett fellélegezhetünk, hogy 2018-ban is túléltük ezt az egészet áttétes agyrák keletkezése nélkül. A billentyű marad, a vízió megy, jövőre viszont adunk egy újabb esélyt a hölgynek, amiről tudjuk, hogy nem lesz jobb, de már megszokásból is végigszenvedjük az első megvett italtól az ajtó bezárásáig, szóval nem menekülünk, csak fellélegzünk. 
Ja, és mivel még találtunk egy jó mémet, ez lesz a zárszó mára: